Mégis azt gondolom, ki ennyi keserűt s szépet
hagyott ránk, és számtalan tolla koptatott,
kinek írása bennem annyi nyomot hagyott,
hogy azt hinné az ember-meg sem halhatott.
A milliárdosoknak nem lehet annyi pénze,
ahány szóból Ő rímeket faragott,
kibe annyi költői tehetség szorult,
verseire a jóság leple arany fátyolként borult.
- Arcképén elmerengek, mint tavasszal
a zsenge fű harmatcseppjein,
mert az igazi eszme sugárzik róla, mint a Nap,
a mély érzés és szívélyesség, mit más költő visszakap
és merít belőle erőt, mire alig van idő, mégis
leírjuk, mert bennünk él a vasakaratú kényszer,
mit nem mondhatunk el elégszer.
Papírra vetjük annyian, annyiképp,- s mint az ékszer,
úgy ragyog füzetünkön a lelkünk
- e láthatatlan érzékeny szervünk,
mely betegen is tettrekész, hogy írjon,
és tolla nyomán a papíron sírjon
az ember, ki elszenvedett már mindent;
- lerója jutalmul mindenki számára,
hogy a halott költő még sírba ásva
is bennünk él, s folytatódik ékes munkássága.