Én- Pető-Eckrich Éva, ki egykoron csupa derű,
üres lettem, levert és keserű.
Nem kérek már senkit, hogy felemeljen, magasztaljon,
s hogy megverjen...
míg szememmel nyitva meredten nézek,
akkor sem szeretek többé,
ha így is érzek,
mert csak így kell lennem,
ahogy sosem voltam,
gyermekemért még megmaradok ˝holtan˝.
Nem kaptam emberséget,
így ember sem kell többé.
Inkább kínlódom egyedül- mindörökké.

Szigethalom, 2002. május 7.